Tesztek - teszteld magad
Ákombákom vagy ösztönös titkosírás?

Vigyázz! Árulkodnak a firkáid!

Ábrákat vetünk papírra az értekezleten, várakozás vagy telefonálás közben, de akár egy előadás alatt is. Fecnikre, újság szélére, könyv margójára. Van, aki még hivatalos iratokra is. Öntudatlanul firkálod, ami éppen az eszedbe jut, miközben nem is hinnéd, mennyi mindent elárulsz így a személyiségedről és pillanatnyi érzelmi állapotodról.

A rajzolgatás a tudat alatti régiókból hozza elő azokat a fontos vagy elfojtott dolgokat, amelyeket az írásunk még egy grafológus szakember számára sem minden esetben mutat ki.

A firkák térbeli elhelyezkedése szintén kifejező. Ha az előttünk heverő kis papírdarabka közepére kezdünk el rajzolgatni, biztosan erős személyiséggel rendelkezünk. Aki a lap tetejére firkál, azt a szellemi dolgok foglalkoztatják, fontos számára az esztétikum, a szépség; aki viszont az aljára, azt sokkal inkább az anyagiak vonzzák, a természet szeretete jellemzi, és fontos számára a szexualitás. A papír bal szélére skiccelő a múltban él, meghatározó számára az anya hatása, és inkább befelé forduló ember. A jobb oldalt szeretők viszont kedvelik más emberek társaságát, a jövőt tartják fontosnak, és az apai domancia jellemzi őket, vagyis nyitott, extrovertált típusúak. Valamelyest erőszakosabb, rámenősebb az átlagnál az, aki ráfirkál egy szövegre. Ugyanakkor a folyamatosságot keresi, társaságban, emberek között érzi jól magát, és nem szereti a magányt.

Az erőteljesen rajzolók kevésbé tudnak alkalmazkodni, irányító természetűek, a lágyabban "vonalkázók" általában kedvesebbek, simulékonyabbak, engedékenyebbek. Aki viszont besatírozza az ábrát, amit rajzolt, az olyan rejtett-titkolt dolgot vagy tudattalan problémát jelez, amelyet még az illető maga sem tud megfogalmazni.

Te miket rajzolsz? Az ábrák "megfejtése"

1

Aki vonalkákat húzogat, esetleg összekötött diagramszerű vonalakat, annak biztatásra, állandó dícséretre van szüksége, ám ha ezt megkapja, képes álmait, terveit valóra váltani. Ha a vonalakat balról jobbra húzza, a jövő felé néz, ha épp ellenkezőleg, akkor nem tud elszakadni a múlttól.



2

Spirálokat rajzol az, aki kizárólag a jelenben él, a maga alkotta világban. Néha annyira elzárja magát a valós világtól, hogy észre sem veszi a kellemetlenségeket. Ugyanakkor kiegyensúlyozott egyéniség, aki képes határozot, gyors döntésekre.

 


3
Köröket, négyzeteket vagy háromszögeket vetnek papírra a logikusan gondolkodó emberek. Az ésszerűség azonban nem mindig juttatja el őket a helyes megoldáshoz, így néha elhamarkodott következtetéseket vonnak le, és képesek elbízni magukat intelligenciájuk miatt. Három egymásba koncentrikusan futó kör a test, a lélek és a szellem összhangját mutatja, a félkörök pedig gondolati nyitottságunkról és tanulékonyságunkról árulkodnak.

 

4

Aki mindig virágokat firkál, jószívű, segítőkész ember, akit sokan szeretnek. Még a sikertelenség sem keseríti el, és nem akadályozza tervei megvalósításában, ezenkívül türelmes és hűséges barát. Lelkesedése a művészet és az irodalom iránt határtalan.

 


5

A fákat, leveleket rajzolók kimagaslanak a kreativitás terén. Vágynak az ismeretlen megfejtésére, és képesek is felfedezni azt.

 

 

6

Aki tájképeket vet papírra, felelősségteljes, kiegyensúlyozott típus. Vágyai megvalósítása számára nem egyszerűen elérendő célt jelent, mivel tudja, hogy jutalma a tökéletes harmónia. Saját érdekeit sem hagyja figyelmen kívül, de a másokért való tenni akarás az elsődleges. Jó vezető válhat belőle.

 


7

A folyton állatkákat megörökítők érzékenyek. Mindenkiért és mindenért aggódnak. Még sincsenek terhünkre, hisz leginkább magukat emésztik. Megértőek és segítőkészek. Ha valaki például csigát alkot, mély érzelmi bizonytalanságban szenved, vagy fél valamitől.

 

8

A napocskákat rajzolók igazi romantikus művészlelkek. Alkalmasak kreatív munkakörbe, hiszen mindent szépnek látnak. Végtelenül optimisták, így könnyen elkerülhetik figyelmüket az előttük tornyosuló akadályok.

 



9

Aki keresztet szeret firkantani, úgy, hogy a közepénél feljebb helyezkedik el a vízszintes vonal, az a szellemiségre helyezi a hangsúlyt. Aki a közepénél lejjebb teszi a vízszintes vonalat, az az anyagiságra fektet nagyobb hangsúlyt.

 


10

Akad olyan is, aki folyton a nevét irkálja. Ő nagyra tartja magát. Segítőkész, de szereti tudatni másokkal is, hogy milyen nagylelkű, és mennyi mindent megtesz másokért. Akaratereje nem ismer határt, érzelmei hevesek.

 

11

Aki szíveket rajzolgat, romantikus, érzelmes típus. Minél nagyobb a szív, annál erőteljesebbek az érzések, nagyobb a szenvedély. Ha a nagy Ő kezdőbetűje, vagy akár neve belekererül a szívbe, akkor egyértelmű, hogy kié a szíved =). Nyíl a szívben erős harci kedvre utal.

 


12

Ha pókhálókat rajzolsz, akkor a középpontra vágysz, szeretnéd, ha mindenki rád figyelne, mindenki szeretne, sok barátod, ismerősöd lenne. Kedveled az alkotói tevékenységeket, tudásra szomjazol.

 

 

13

Aki kockákat rajzol az harmóniára és kiegyensúlyozottságra törekvő ember. Több oldalról képes vagy feltérkepezni a valóságot, az esélyeket. Aki egy négyzetet rögtön kockává alakít át, az a tökéletességre törekszik a kapcsolataiban is.

 

14

Házat rajzoló ember védelemre, gondoskodásra vágyik. A legfontosabb számára a család, jól érzi magát otthon, szívesen és büszkén mutogatja birodalmát másoknak is.

 

 

15
A csillagokat rajzoló személy optimista, tevékeny, társasági lény.

 

 

 

16

Cseppeket, könnycseppeket rosszkedvű, álmodozó hangulatú ember rajzolja.

 

 

17

Optimista, nyított személyiség, aki szemeket, szájakat rajzol. Kapcsolatteremtő személyiség, nagyon szereti az embereket, akik viszont szeretik, így sok barátja van.

 

 

18

Aki pipákat firkál, annak sok a tennivalója. Sok időt fordít a munkájára, kötelességtudó, precíz. Megbízható személy, viszont ő másokkal szemben bizalmatlan, távolságtartó.

 

 

forrás: Maxima, 21. szám, 2004 (11-től saját írás!)

38 hozzászólás
Idézet
2012.11.03. 22:48
icons set
The question is interesting, I too will take part in discussion.
2009.05.16 14:29
Nici

„Egyetértek Dorcsyval. xD Nem tudok választani, hogy melyikből van a legtöbb. :D Ezek a jellemzőek:  2, 3, 4, 5, 8, 10, 13, 15, 17 
Ööö... Ennyit még senki se írt. xD”

Idézet
2012.05.25. 15:20
tom
I am longing this post and thinking of it’s theme and making an attempt to understand what is this post regarding. vigrx plus
Idézet
2012.05.25. 05:18
tom
I am going through this post and thinking of it’s theme and attempting to understand what's this post about. vigrx plus review
Idézet
2012.03.30. 02:15
SingletonMona

I propose not to hold back until you earn enough cash to order all you need! You can just take the home loans or just collateral loan and feel free

Idézet
2011.02.17. 21:21
Ency2000
13

Aki kockákat rajzol az harmóniára és kiegyensúlyozottságra törekvő ember. Több oldalról képes vagy feltérkepezni a valóságot, az esélyeket. Aki egy négyzetet rögtön kockává alakít át, az a tökéletességre törekszik a kapcsolataiban is.

Idézet
2010.10.31. 20:10
tims2

Van egy 13:

Aki kockákat rajzol az harmóniára és kiegyensúlyozottságra törekvő ember. Több oldalról képes vagy feltérkepezni a valóságot, az esélyeket. Aki egy négyzetet rögtön kockává alakít át, az a tökéletességre törekszik a kapcsolataiban is.
Nagyon rákaptam erre...nem tudom miért,de most ez a hobbim..O_o

Van 7 is:

A folyton állatkákat megörökítők érzékenyek. Mindenkiért és mindenért aggódnak. Még sincsenek terhünkre, hisz leginkább magukat emésztik. Megértőek és segítőkészek. Ha valaki például csigát alkot, mély érzelmi bizonytalanságban szenved, vagy fél valamitől.
A macskákat nagyon szeretem rajzolni,de a legfőbb a 13-as.

Idézet
2010.07.16. 12:52
reka

6,7,13,14.

!?

Idézet
2010.06.18. 17:02
Leányka

11,13,17. De a legeslegtöbbet 11.

Idézet
2010.04.01. 14:56
avfan

1-es és igaz :D

Idézet
2009.12.21. 22:11
Fannky

10.....11....15:D^^

Idézet
2009.11.06. 22:07
D

"  Aki mindig virágokat firkál, jószívű, segítőkész ember, akit sokan szeretnek. Még a sikertelenség sem keseríti el, és nem akadályozza tervei megvalósításában, ezenkívül türelmes és hűséges barát. Lelkesedése a művészet és az irodalom iránt határtalan. ""

Én szinte csak virágokat rajzolok, és úgy érzem, ez a jellemzés igaz is. :)

Idézet
2009.08.23. 23:40
Marija

és igaz is rám a 10. plusz az Annához még oda kéne írni egy Máriát, és készlenne a firkálmányom (jolvan én Metty-t Marie-t szoktam XD) 


2009.03.08 21:43
Marija

A 10.-es leginkább amit már leírtam, de gyakran rajzolok szíveket és csillagokat is.

Idézet
2009.07.19. 21:52
Iza

Huhhh én nem is kezdem el mert mindent szoktam rajzolni.Egyfolytában csak rajzolok.És mindig mást xĐ.Am az a link amit ridy írt abban megtaláltam egyet amit a legtöbbet szoktam rajzolni:a nevem meg máso nevének különfajta írása azt jelenti, hogy.....................őő a francba elfelejtettem na mind1 szall nekem az.............ahh megvan megnyitottam egy másik lapom xDxD nah válaszúton vok meg dillemázok hát nemtom xĐ

Idézet
2009.06.05. 08:51
Shiro

Ha köröket rajzolok folyton, mint a "kör"ben a kiscsaj azt vehetjük a spirálhoz XD ?

Idézet
2009.05.21. 18:10
Christine

am 11, de még azon kívül nagyon sokat szoktam firkantani :D

Idézet
2009.05.16. 14:29
Nici

Egyetértek Dorcsyval. xD Nem tudok választani, hogy melyikből van a legtöbb. :D Ezek a jellemzőek:  2, 3, 4, 5, 8, 10, 13, 15, 17 
Ööö... Ennyit még senki se írt. xD

Idézet
2009.05.10. 11:46
Akacuki

én szoktam keverni többet is :)

Pl: Térben írom le a nevemet és cseppeket reá :)

Idézet
2009.04.17. 16:13
Adliz-admin

Dorcsy, a firkamester :D

Idézet
2009.04.17. 10:24
Dave

10.

Idézet
2009.03.22. 11:46
Tiki

Én mindig kockákat rajzolok. Meg anya is. :-D

A barátnőm meg térbeli háromszögeket szokott rajzolni.

Idézet
2009.03.21. 11:23
Dorcsy

jjúúj, rám ebből annyi jellemző, imádok firkálni XD

2, 4, 7, 8, 10, 1, 17  :D jajj, és hiába próbálok választani, melyik a leggyakoribb, nem tudok XD

Idézet
2009.03.14. 18:19
Adliz-admin

Idézet
2009.03.08. 21:43
Marija

A 10.-es leginkább amit már leírtam, de gyakran rajzolok szíveket és csillagokat is.

Idézet
2009.03.05. 15:00
Klau

Rám a 10, 11, 13 jellemző :D mostanában ilyesmiket szoktam rajzolni elég gyakran.

Idézet
2009.02.25. 16:21
Adliz-admin

Hömm, feladtad a leckét Via, ilyet még nem sikerült találnom :D

Idézet
2009.02.24. 21:08
Via

Halihow!

Nekem lenne egy kérdésem, ugyanis valamit hiányolok. Nagyjából a rajrok felében magamra ismertem *sokatfirkál*, de ezen kívül előszeretettel szinezem ki a lap sarkait (vagyis azt a részt, ami néha felhajtódik szamárfülnek). Ez melyik kategória? =P

Via

Idézet
2009.02.24. 18:39
Adliz-admin

Te tényleg nagyon felpörögtél 

Idézet
2009.02.23. 20:12
Gildy

Ez az egész non izgalmas...wehh
Tök sokáig csak tötrem a fejem, h én szoktam-e egyáltalán firkálni, s nem jutott eszembe egy alkalom sem...de aztán kezdett derengeni, h a suliban én is firkáltam ám serényen. Felbuzduulva felfedezésemen előkerestem néhány könyvecskét, ami még megvan...höhh...ennek 90%-a német tk....wehh...hát persze, h alig találtam valamit..valszeg a firkák nagy része azon könyvekben voltak, melyek már nincsenek meg...ehh......Ám keresgetés közbe egyre több emlékecske jutott eszembe...wehhh...leesett, h én tök sokszor kockákat, s ien téridomokat rajzolgattam, szal a 13, ami tökre én vok  félelmetes...wáhhá 
Aztán a képecskéket is szerettem átalakítani "testekké"..höhh...
És a legjobb most jön..höhh..rejtvényfejtés közben/előtt/után/helyett :] a nagybetűs körvonalas (nemtomszakszóval) betűket szeretem beszínezni...szal kitölteni az űrt..hűűű...illetve a már gyárilag kitöltöttet..höhh...körberajzolni..wehh..S mivel a címek általában a lap tetején helyezkednek el...háhh...also a lap tetején firkálok, ezért az is igaz rám, h a szellemi dolgok foglalkoztatnak, s fontos számomra az esztétikum s a szépség...háhh
Bocsa, h bőlére eresztettem magam..de picsit felpörögtem ezen a témán..höhh 

Idézet
2009.02.23. 15:58
Adliz-admin

hihi :]

Ha nagyon érdekel Titeket ez a téma még utánanézhetek több ábra jelentésének is =)

Idézet
2009.02.23. 07:32
ridy

Nekem 17! Furcsa, legjobb bnőm mindig négyzeteket rajzol, s kockává alakítja. Mostmár értem:)

Idézet
2009.02.22. 13:28
ridy

Egy link, ha valakit érdekelne: x Egyébként, jól sejtettük:D Ohh, ez a női megérzés:D Vagy csak ennyire egyértelmű volt?:D

Idézet
2009.02.21. 18:57
Marija

10.) Tökre igaz is rám, minden szó szinte.......!! :D

Idézet
2009.02.21. 12:10
AdReE

Én mindig szíveket rajzlok meg persze a nevem & barátaim neveit :))

Idézet
2009.02.21. 07:15
Adliz-admin

Nem tudom miért nem küldte el az üzidet rendesen :/ 
Rám a 3-as illik, ha abból indulok ki, hogy mindig házikókat rajzolok, és az ugye háromszög meg négyzet xD. Viszont utána nézek majd még ezeknek a dolgoknak, s gyűjtök még ide adatokat, mivel még sok ábrát lehetne elemezni :)
Amúgy a szív szerintem is a szerelemmel, illetve az érzelmekkel kapcsolatos.

Idézet
2009.02.21. 07:09
ridy

Áhh, írni sem tudok:D

Idézet
2009.02.21. 07:09
ridy

Vagy szerelmes vagy, vagy vágyódsz utánna:D Rám az egyes is igaz, amúgy nem küldte el végig az üzenetem, arról nem is beszélve, hogy be sem formázta:(

Idézet
2009.02.20. 22:01
Regcsi

Én legfőképp a 10-es :D De még ilyen 1-2 éve a ház, virág, napocska :D
Most a barátaim neve, az én nevem, meg szivecskék x).
A szivecske mit jelet? =) Szeretetre vágyó ember? :$

Idézet
2009.02.20. 14:37
ridy

Jé. Ez nagyon érdekes:D Én rám a 10-es

 
Menü
 
Tesztek
 
Teszt infók

Jelenleg 87 teszt található az oldalon. 
Utoljára feltöltött:

Befolyásol a közvélemény?

 
Cserék

zsó | Nixi | KutyaTanya | Gigi |  Happy Day | Ildy 
Nikol 

csak linkcsere! cserét vendégkönyvben kérj

 
Chat
 
Button

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!