Tesztek - teszteld magad
Tibeti asztrológia

Tibetben az asztrológiát leggyakrabban a lámák vagy a szerzetesek művelték. A tibeti asztrológia bonyolult tudománya négy jól elkülöníthető forrásból merít: a bőn vallásból, a kínai és az indiai asztrológiából, valamint a buddhista Kalacakra Tantrából. Mi a legegyszerűbb változatot közöljük, amelyből megtudja, hogy a nagy tibeti kolostorokban miként jellemzik a különböző évben születetteket.

Tibetben, ha gyerek született, a falu lámája - aki az asztrológus szerepét is betöltötte - elkészítette a baba horoszkópját, és meghatározta, hogy milyen szertartások szükségesek a negatív bolygóhatások kiküszöbölésére, a gyermek életének védelmére. Az asztrológus a házasságkötésnél is fontos szerepet játszott, mert összehasonlította az ifjú pár horoszkópjait, és ha a véleménye kedvező volt, a kérő képviselői látogatást tettek a menyasszony családjánál a "leánykérő sörrel".

Halottak horoszkópja
A tibeti asztrológus elkészítette a "halottak horoszkópját" is, amivel a temetési szertartás mikéntjét és az időpontját határozta meg. A tibetiek számára ez rendkívül fontos volt, mert úgy vélték, ha nem tartják be az asztrológus temetésre vonatkozó utasításait, ennek kedvezőtlen kihatásai - betegség, szegénység és hasonlók - az elhunyt családját fogják sújtani.
Tibetben az asztrológiai tanulmányok az orvosi oktatás részét is képezték, az orvosoknak tudniuk kellett, hogy a gyógyszerek elkészítésének és alkalmazásának mi a legkedvezőbb ideje. Például a XIII. dalai láma uralkodása alatt (1876-1933) Lhászában megalakult az Orvostudományi és Asztrológiai Intézet, amely egészen 1960-ig működött, amíg a kínaiak elfoglalták az országot.

Keresd ki a születési éved alapján, hogy melyik elemhez tartozol!
Fehér 1 1927 1936 1945 1954 1963 1972 1981 1990 1999

2008

Fekete 2 1926 1935 1944 1953 1962 1971 1980 1989 1998 2007
Kék 3 1925 1934 1943 1952 1961 1970 1979 1988 1997 2006
Zöld 4 1924 1933 1942 1951 1960 1969 1978 1987 1996 2005
Sárga 5 1923 1932 1941 1950 1959 1968 1977 1986 1995 2004
Fehér 6 1922 1931 1940 1949 1958 1967 1976 1985 1994 2003
Vörös 7 1921 1930 1939 1948 1957 1966 1975 1984 1993 2002
Fehér 8 1920 1929 1938 1947 1956 1965 1974 1983 1992 2001
Vörös 9 1919 1928 1937 1946 1955 1964 1973 1982 1991 2000

Fehér 1 (Parkha Kham) 
Jellemzője: Intuitív, beleérző, adakozó, ennélfogva sebezhető és könnyen kizsákmányolható. Olykor a viselkedése zavart, kevésbé ambiciózus. A helyzetekhez inkább passzívan alkalmazkodik, nem harcol.
Szerencsés életszakasz: 35-38. életév.
Egészség: Hajlam gyógyszerfüggőségre, hangulata változékony, érzékeny testtája a veséje, a hólyag.
Anyagi helyzete: Egész életében a középúton halad, nem nagy áldozat tőle szerényen élni, mérsékelten költekezni. 

Fekete 2 (Parkha Khön)
Jellemzője: Szeretetre méltó, konvencionális gondolkodású, nem kezdeményez, inkább azt várja, hogy őt szólítsák meg. Kitűnő munkaerő, megbízható, intelligens, a párkapcsolatban ő a figyelmesebb. Ugyan nem tartozik a konyhatündérek táborába, de imádja az édességeket.
Szerencsés életszakasz: 45-47. életév.
Egészség: Emésztőszervi problémák, a háttal, valamint a vérrel kapcsolatos betegségek is kialakulhatnak. Érzékeny szerve a bőre.
Anyagi helyzete: Egyensúlyban van, nem szegény, nem gazdag. Ami katasztrófát jelenthet, az a spekuláció, a tisztesség útjáról való letérés.

Kék 3 (Parkha Cin)
Jellemzője:
Független egyéniség, aki tele van optimizmussal, lendülettel, idősebb korában is fiatalokkal barátkozik. A társaság középpontja, remek mesélő, ambiciózus, hajlamos a türelmetlenségre, a makacsságra, és hitvallása, hogy az életben minden lehetséges, csak akarni kell.
Szerencsés életszakasz: 34-38. életév.
Egészség: Érzékeny testtája a lába, hajlamos a visszerek, a seprűér kialakulására. Mentális és idegi problémák is létrejöhetnek.
Anyagi helyzete: Inkább tücsök, mint hangya. Nem tartozik a gyűjtögetők, kuporgatók táborába, amit keres, azt el is költi.

Zöld 4 (Parkha Zön) 
Jellemzője: Engedelmes, jóravaló, akinek nagy hibája a döntésképtelenség és a kevéske akaraterő. Csapongó, gyorsan tud egyik témáról a másikra váltani. Stílusa könnyed, kifelé nyitott, mosolygós, barátságos, belül makacs.
Szerencsés életszakasz: 39 éves koráig.
Egészség: Reggelente ingerlékeny, hajlamos a légző-, valamint emésztőszervi problémákra, könnyebben elkapja a fertőzéseket, a vírusokat. A nemi szervek is könnyebben betegszenek meg.
Anyagi helyzete: Ha más osztja be a pénzét, biztonságban érzi magát. Életében többször lopják meg.

Sárga 5 (Parkha Böm)
Jellemzője: Hajlamos a szélsőséges viselkedésre, vagy nagyon kedves, vagy elviselhetetlenül utálatos. Hajlamos a lustaságra, a kicsapongó életre, a romlottságra. Nagy a szeretetigénye, a szerelemben szenvedélyes, a párkapcsolatban uralkodni akar. Szakmájában nagy karriert fut be.
Szerencsés életszakasz: 42 éves kora után köszönt be.
Egészség: Könnyen belázasodik, hajlamos a magas vérnyomásra, a vérkeringési problémákra, valamint az emésztőszerve sem a legerősebb.
Anyagi helyzete: Nincs olyan anyagi csapás, amelyből ne tudna felállni. Hajlamos a szerencsejátékra, önmagával szűkmarkú.

Fehér 6 (Parkha Khen)
Jellemzője: Spontán, spiritualitással átitatott személyiség, aki találékony, kreatív. Vezetői adottságokkal született, hódító, uralkodó személyiség. Hiú, hajlamos a beképzelt viselkedésre, retteg a bukástól.
Szerencsés életszakasz: 28-33. életév.
Egészség: Hajlamos a túlvállalásra, agyonhajszolja magát, gyakrabban jelentkezik nála fejfájás, szédülés, láz. Érzékeny szerve a tüdeje, a szíve.
Anyagi helyzete: Rafinált, ha pénzről van szó. Rendkívül ügyes, bátor, ezért jobban áll anyagilag, mint az átlag.

Vörös 7 (Parkha Da) 
Jellemzője:
Közlékeny, hajlamos a pletykára, kitűnő szónok, a fellépése magabiztos. Fontosak számára a külsőségek, az első benyomás, gyors a felfogása, odafigyel a részletekre, és pontosan tudja, hogy az érvényesülésben a kapcsolatok a legfontosabbak. Érzékeny, érzéki, ha párt választ, fontos, hogy az együttélés során is szabad maradjon.
Szerencsés életszakasz: 36-40 éves kor.
Egészség: Gyomor-, valamint hasi problémák jelentkezhetnek, a szájüregben is könnyebben alakulhatnak ki betegségek.
Anyagi helyzete: Jelmondata: "Élvezzük az életet, és költsük el, amink van!" Nagy vagyonra nem tesz szert.

Fehér 8 (Parkha Kin)
Jellemzője:
Önfejű, makacsul ragaszkodik elképzeléseihez, nézeteihez. Konzervatív gondolkodású, ápolja a hagyományokat, és olykor véleményét másokra erőlteti. Rendkívüli erőt sugároz, kapcsolatai lassan alakulnak, és az élete végéig kitartanak. Hűséges, házassága bizalmon alapul.
Szerencsés életszakasz: 49-55. életév.
Egészség: Idegrendszeri problémák, a hát és a váll területe érzékeny, meszesedés, csontritkulás, székrekedés felléphet.
Anyagi helyzete: Úgy vonzza a pénzt, mint mágnes a vasat, ért a befektetésekhez, takarékos, idősebb korában kevéssel beéri, de van mit aprítania a tejbe.

Vörös 9 (Parkha Li) 
Jellemzője: Nyitott, érzékeny, érzelmes személyiség. Irigyelt, fényűző életstílust folytat, amelyben a külsőségek játsszák a főszerepet. Túlságosan kritikus, mert magasra teszi másokkal szemben a mércét. A szerelemben szavakkal csábít, rendkívül színes a fantáziája, hajlamos a féltékenységre, és a másikat a tulajdonaként kezelni.
Szerencsés életszakasz: 24-29. életév.
Egészség: Az idegei, a szíve gyengébb, élete során a szemével problémák alakulhatnak ki.
Anyagi helyzete: Fontos számára a pénz, de nincs elég kitartása a megkeresésére. Ezért ritkán van saját vagyona, legfeljebb a partnere vagy örökség révén jut hozzá.

forrás: Nők lapja 2007. február 21,

11 hozzászólás
Idézet
2010.10.31. 19:46
tims2

Vörös 9 (Parkha Li) 
Jellemzője: Nyitott, érzékeny, érzelmes személyiség. Irigyelt, fényűző életstílust folytat, amelyben a külsőségek játsszák a főszerepet. Túlságosan kritikus, mert magasra teszi másokkal szemben a mércét. A szerelemben szavakkal csábít, rendkívül színes a fantáziája, hajlamos a féltékenységre, és a másikat a tulajdonaként kezelni.
Szerencsés életszakasz: 24-29. életév.
Egészség: Az idegei, a szíve gyengébb, élete során a szemével problémák alakulhatnak ki.
Anyagi helyzete: Fontos számára a pénz, de nincs elég kitartása a megkeresésére. Ezért ritkán van saját vagyona, legfeljebb a partnere vagy örökség révén jut hozzá.

Uram atyáám..Még 14 év a szerencsés életszakaszomig..

Idézet
2010.08.28. 16:23
Ágica^^

Fekete2 vok és mind illik rám*-*

Idézet
2010.08.09. 13:03
Renée

Én 97-es vagyok, egyedül a Jellemzők igazak rám.

Idézet
2010.07.26. 17:56
Dyo

Iza énis 96os vagyok *-* a nagy része igaz rám *-* az egészség az ami nem igazán illik rámm

Idézet
2009.10.10. 18:08
Vivcy

fehér-6.kicsit furi : /

Idézet
2009.07.23. 10:04
Fanni

fekete 2

Idézet
2009.07.19. 21:57
Iza

heh? én lennék a legfiatalabb ??ugye nem?? na mindegy és '96-os vok és aza Parkha Zön am tök rám illik és tényleg könnyen betegszek meg de a nemi akármit kikérem magamnak xĐxĐxĐxĐxĐés am tényleg már sokszor loptak meg =(=(

Idézet
2009.06.05. 08:17
Shiro

Heh... a Fehér 6 nagyjából igaz is XD

Idézet
2009.05.13. 18:15
Rebeka

júúj ez nagyon jóó!!
én 94-es vok és nekem a
Parkha Khen jött ki :P hát nem mindedn igaz rám de kiváncsi leszek a szerencses évszakomra xD

Idézet
2009.03.17. 19:40
Gildy

Ez a tibeti cucc tök izgi..höhh
Mivel ugyebár én '87-es vok, ezért nekem a Parkha Zön jött ki...háhh....zöld!!! míly meglepő xD
Éss fullra rám illik..höhh Szerencsés életszakaszomból még van pár év hátra...wehhh...szal Hajrá Én! wehh

Idézet
2009.03.15. 08:37
Adliz-admin

'88-ban születtem, tehát Parkha Cin vagyok, vagymi :D. A jellemzés teljesen én vagyok xD. A szerencsés életszakaszomat már nagyon várom, kár, hogy még annyi év van hátra :D.. A lábam meg tényleg nem okés, vagyis a térdemmel vannak gondok. Node kérem, még hogy elköltöm, amit keresek! Hónapokon át képes vagyok megfosztani magam mindentől, csakhogy összegyűjtsem a pénzt valamire, szóval ez sem igaz xD

 
Menü
 
Tesztek
 
Teszt infók

Jelenleg 87 teszt található az oldalon. 
Utoljára feltöltött:

Befolyásol a közvélemény?

 
Cserék

zsó | Nixi | KutyaTanya | Gigi |  Happy Day | Ildy 
Nikol 

csak linkcsere! cserét vendégkönyvben kérj

 
Chat
 
Button

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!