Tesztek - teszteld magad
Levélteszt

Hogyan bontja fel a leveleit?

Egyes berögzült mozdulataink sok mindent elárulhatnak a jellemünkről. Például az is, hogyan bontjuk fel a leveleinket…

1: A borítékot késsel felvágva a tetején
2: A borítékot a leragasztás helyén bontja fel óvatosan
3: Ujjával alányúlva felszakítja a borítékot (rondán)
4: Ollóval levágja a boríték szélét
5: Kézzel letépi a boríték szélét
6: Fény felé tartva megpróbálja kitalálni, mi lehet benne, és csat azután bontja majd ki

értékelés:
1: „Az ész mindent legyőz!”
Nem bírja a káoszt, ellenben jól érzi magát, ha szabályok között dolgozhat – és élhet. Munkáját mindig korrektül elvégzi, a kis dolgokat is megbecsüli, nem vár nagy ajándékokat az élettől. Az érzelmektől mintha kicsit félne – holott, ha elengedné magát és lazább lenne, felfedezhetné az élet (ön előtt) eltitkolt örömeit is…

2: „Bocsánat, hogy élek!”
Önnön jelentőségét nem akarja elismerni, másokat sokkal többre tart magánál, gyakran teljesen alaptalanul. Önbecsülése csekély, s talán nem is meri elfogadni, szeretni önmagát igazán. Gondoljon arra, milyen fontos is ön a szerettei, ismerősei számára, próbálja jobban megkedvelni saját magát – és dobjon be egy kis önkényeztetést!

3: „Mindent akarok azonnal!”
Ön igen kreatív, egyáltalán nem rendszerető, a precizitás távol áll öntől, de a nagy dolgokat átlátja, optimista és mindent rögtön be akar kebelezni – legyen szó akár elismerésről, akár szeretetről, akár szerelemről… Lendületes, de olykor alaptalanul megtorpan, és félbehagy dolgokat. Hogyan lehetne sikeresebb? Ha megtanulna türelmet gyakorolni, és ha kényszerítené magát arra, hogy sokkal kitartóbb legyen…

4: „Rend a lelke mindennek!”
Ez a jelmondat élete minden területén érvényesül. A kitaposott utakat kedveli, s véletlenül sem kalandozna el járatlan ösvényre. Pedig néha ez adhatna új lendületet ügyeinek, és ezzel bűvölhetné el a szeretteit is. Próbálja meg időnként csak hagyni, hogy történjenek önnel a dolgok, és ne akarjon élete minden területén, mindig rendet teremteni!

5: „Nem baj, ha kiismerhetetlen vagyok!”
Valóban kiismerhetetlen, olykor friss, fürge, tetterős, mások támasza, máskor pedig csak lazsál, és hagyja, hogy mások oldják meg a problémáit. Nem bízik igazán önmagában, a dicséret ugyan szárnyakat ad önnek, de ha ezt nem kapja meg, hajlamos arra, hogy feladja, amivel éppen foglalkozik. Bízzon jobban a képességeiben, mert az önbizalom hiányzik ahhoz, hogy élete minden területén jobban érvényesüljön.

6: „Kalandorok kíméljenek!”
Nehezen viseli, ha nem tudja előre kiszámítani a dogok menetét, nehezen küzd meg váratlan eseményekkel. Fontos jelenései előtt előre megtervezi mondandóját, semmit sem bíz a spontaneitásra. Ne gondoljon mindig a legrosszabbra, és amikor rossz gondolatok törnek önre, kérdezze meg saját magától: „Miért ne fordulhatna jóra is ez a történet?”

Forrás: Nők lapja. 2007. augusztus 8.

33 hozzászólás
Idézet
2012.12.02. 15:28
Kitty

Nekem a kettes, és illik is rám! Sajnos...

Idézet
2012.11.04. 00:11
icons design
[url=http://www.layar.com/blog/comment/posted/?c=37725] This message, is matchless))), it is interesting to me :)[/url]
2009.04.20 11:21
Csillag 1997
a 3-as es ez illik is ram bar a turelmetlenseg nem nagyon.cupp...
Idézet
2012.11.02. 15:52
icon package
I hope, you will come to the correct decision.
2009.09.23 18:12
Bttíh

„2-es és totálisan igaz o.O basszus dejó :D:D nem hittem volna h igaz, de tévedtem :D”

Idézet
2012.09.22. 18:41
icon library
I agree with told all above. We can communicate on this theme. hpixel
Idézet
2012.09.22. 05:02
icons archive
I consider, that you are mistaken. I can defend the position. Write to me in PM, we will communicate. hpixel
Idézet
2012.09.22. 01:54
icons package
Idézet
2012.09.21. 22:08
icons downloads
Idézet
2012.09.21. 15:21
icons designs
Idézet
2012.09.20. 05:57
icon designs
Rather the helpful information P.S. Please review Avia Software Icons from Ikonga
Idézet
2012.09.18. 23:31
icons design
It agree, this remarkable opinion P.S. Please review 16x16 Free Toolbar Icons from yourmailkept
Idézet
2012.05.25. 15:34
tom
I am longing this post and thinking of it’s theme and making an attempt to know what is this post concerning. vigrx plus reviews
Idézet
2012.05.25. 01:38
tom
I am probing this post and thinking of it’s theme and attempting to grasp what's this post regarding. vigrx plus review
Idézet
2011.01.01. 19:59
Zsani10

3. xD

Idézet
2010.08.09. 12:50
Renée

A kettes volt a válaszom, mikor a címet elovlastam, arra gondoltam, biztos nem lesz igaz, de ahogy haladtam a sorok között, egyre lejjebb esett az állam. Nem semmi!

Idézet
2010.07.11. 16:43
???

2, de valahogy a velemenyem magamrol a leirt es az ellenkezoje kozt ugral...

Idézet
2010.06.03. 17:18
toxic_PossE.

2. oO
Tény, hogy nem tartom valami nagyra magam, de ez butaság...
Senki nem ér többet a másiknál, és bármilyen kevés az önbizalmam, beismerem, hogy én is ugyanúgy számítok, mint bárki más... Szóval, ez annyira nem jön be :S

Idézet
2010.04.01. 14:44
avfan

3 :D és nagyon igaz, kivéve az h optimista vagyok, mert pesszimista XD

Idézet
2010.02.13. 12:08
Lili

5-ös :D tökigaz :O

Idézet
2010.02.11. 11:22
szofi

3 XD 

Idézet
2009.11.06. 22:17
D

" Önnön jelentőségét nem akarja elismerni, másokat sokkal többre tart magánál, gyakran teljesen alaptalanul. Önbecsülése csekély, s talán nem is meri elfogadni, szeretni önmagát igazán. Gondoljon arra, milyen fontos is ön a szerettei, ismerősei számára, próbálja jobban megkedvelni saját magát – és dobjon be egy kis önkényeztetést! "

Ez is igaz. :S :)

Idézet
2009.10.10. 17:24
Vivcy

3-as és tökigaz xD

Idézet
2009.09.23. 18:12
Bttíh

2-es és totálisan igaz o.O basszus dejó :D:D nem hittem volna h igaz, de tévedtem :D

Idézet
2009.08.11. 17:51
...

5ös..és igaz is...

Idézet
2009.07.19. 21:04
Iza

1-es meg hármas attól függ hogy milyen kedvemben vagyok xd de ez am non jó volt

Idézet
2009.05.16. 14:11
Nici

3-as :D Nem vagyok rendszerető, hehe. xD Bár nem szoktam félbehagyni a dolgokat, csak néha. xD Néha késsel bontom ki a levelet. xDDD

Idézet
2009.05.14. 07:51
Adliz-admin

az önbizalom növelhető :)

Idézet
2009.05.13. 18:19
Rebeka

5-ös és ez igaz is rám :S semmi önbizalmam :S

Idézet
2009.05.13. 14:36
Luna

Hát leginkább a 6-os,*höh*

Idézet
2009.04.20. 11:21
Csillag 1997
a 3-as es ez illik is ram bar a turelmetlenseg nem nagyon.cupp...
Idézet
2009.03.31. 17:35
Adliz-admin

 jaja, baszki, de hiányzol má' :/

Idézet
2009.03.31. 16:39
Gildy

Wehhe ez non poénos…amúgy rám a 3-as illik…weheheh…neki esek mint Bodri a lábtörlőnek….höhh…simán szétcincálom még ha hivatalos is, s a cafatokat letépkedem a széléről …elvégre az csak egy boríték, …a levelet sosem sértem meg…höhh tény h nem vagyok rendszerető mintapéldány…wehhe…de a „zsenik” a káoszt is képesek átlátni  …wehhe „mindent rögtön be akar kebelezni”- mien igaz.. xD s az is h a türelmetlenségem miatt van h sokszor félbehagyok dolgokat…höhh…ez életem legnagyobb harca…megtanulni türelmesnek és kitartónak lenni….

Idézet
2009.03.25. 19:40
Adliz-admin

Én is késsel vágom xD hát, rám a szabályos rész is igaz lényegében :D

Idézet
2009.03.24. 19:49
ridy

Ez haláliiiiii:D Első, néha három. Azt leszámítva, hogy szabálymániás vagyok, mind igaz.. Utálom a szabályokat, a behatárolást. A harmadik pedig tud valamit..:P

 
Menü
 
Tesztek
 
Teszt infók

Jelenleg 87 teszt található az oldalon. 
Utoljára feltöltött:

Befolyásol a közvélemény?

 
Cserék

zsó | Nixi | KutyaTanya | Gigi |  Happy Day | Ildy 
Nikol 

csak linkcsere! cserét vendégkönyvben kérj

 
Chat
 
Button

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!