Tesztek - teszteld magad
Összhangban van a világgal?

Örökös küzdelem és elégedetlenség jellemzi a mindennapjait, vagy harmóniában él a világgal és önmagával? Megtudhatja, ha gyorsan és ösztönösen válaszol az alábbi kérdésekre, majd elolvassa az értékelést.

1: Szokott bosszankodni más butasága vagy tehetetlensége miatt?
A) Igen, ez meglehetősen gyakran megtörténik velem.
B) Nem túl gyakran fordul elő. Megpróbálok toleráns lenni másokkal szemben.
C) Szinte sosem. A bosszankodás árt a szépségnek. Az életet csaknem buddhista türelemmel és elnézéssel fogadom el.
 
2: Előfordult már, hogy éjszaka szívdobogásra ébred?
A) Nem is egyszer. Az utóbbi időben egyébként sem alszom olyan jól, mint régen.
B) Igen, ha volt valamilyen problémám.
C) Nem, tulajdonképpen sosem.
 
3: Képes igazán dühbe gurulni, ha meg kell védenie az álláspontját?
A) Nem, ez nekem meglehetősen nehezemre esne.
B) Igen, előfordul, de nem csinálok belőle rendszert.
C) Persze, a kiabálás időnként megszabadít a felgyülemlett méregtől.
 
4: Elégedett az alakjával?
A) Egyáltalán nem, rettenetesen nézek ki.
B) Nagyjából igen, de azért nem ártana leadnom néhány kilót.
C) Olyan vagyok, amilyen, én már így szoktam meg magam.
 
5: Ha befejeződne a mostani kapcsolata, könnyen tudna új párt választani magának?
A) Nem, hosszabb időre lenne szükségem ahhoz, hogy találjak magamnak valakit.
B) Választási lehetőségem ugyan lenne, de egyik jelölt sem kellene.
C) Természetesen.
 
6: Milyen gyakran álmodik rosszat?
A) Havonta legalább egyszer.
B) Elvétve.
C) Szinte soha.
 
7: Van megbízható baráti köre?
A) Nincs, leginkább csak magamra számíthatok.
B) Vannak jó barátaim, de azért nem ugranék utánuk a kútba.
C) Igen, a barátaim nélkül nem sokra mennék.
 
Értékelés:
 
Az A válaszok 2, a B feleletek 1, a C jelűek 0 pontot érnek.
 
5 pont alatt:
Irigylésre méltóan kiegyensúlyozott személyiség. Tudja és meri élvezni az apróbb-nagyobb örömöket, ugyanakkor a nehézségek – ahelyett, hogy elkeserítenék – inkább megedzik. Önben megvan az a belső harmónia, amit sokan egész életükben keresnek. Azért ne felejtsen el mindent megtenni annak érdekében, hogy ez sokáig így is maradjon!
 
5 és 10 pont között:
Valami nyomja a szívét. Lelki egyensúlyát még nem vesztette el, de gyakran lesz bosszús vagy letört apróságok miatt. Mindenképpen rá kellene jönnie, mi a baja, mert csak akkor lehet teljes a belső harmóniája.
 
11 pont fölött:
Olyan, mint a kitörés előtt álló vulkán. Egyszerűen túl sokat idegeskedik, ami nem tesz jót sem a testének, sem a lelkének. Azonnal változtatnia kell az életben! Vegye számba, mi az igazán fontos, mert különben menthetetlenül depresszióba zuhan.
 
Forrás: 2009. 04. 10. Ügyes
9 hozzászólás
Idézet
2012.09.23. 15:59
icon pack
You will not make it. hpixel
Idézet
2012.09.22. 05:56
icon collection
I would not wish to develop this theme. hpixel
Idézet
2012.09.21. 22:35
icon downloads
Idézet
2012.09.21. 19:19
icon package
Idézet
2012.09.20. 09:32
icon downloads
And so too happens:) P.S. Please review 12x12 Free Toolbar Icons from yourmailkept1
Idézet
2010.04.06. 17:17
sadasd

9 pont és igazak is a leirtak:D

Idézet
2010.02.17. 19:19
Elwen

Húha 13 pont.Majdnem 100%...bárcsak a dogáim lennének ilyenek :D

Idézet
2009.12.12. 12:47
NiNa

7 pont ^^"

Idézet
2009.11.21. 23:47
greenday

4pont.

 
Menü
 
Tesztek
 
Teszt infók

Jelenleg 87 teszt található az oldalon. 
Utoljára feltöltött:

Befolyásol a közvélemény?

 
Cserék

zsó | Nixi | KutyaTanya | Gigi |  Happy Day | Ildy 
Nikol 

csak linkcsere! cserét vendégkönyvben kérj

 
Chat
 
Button

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!