Tesztek - teszteld magad
Ilyen vagyok valójában…
Rajzolunk, és nem sejtjük, hogy rajzainkkal a jellemünket is „papírra vetjük”. Önnek nincs más feladata, mint hogy az ezen az oldalon található négyzetekbe rövid gondolkozás után berajzolja azt, amiről úgy érzi, hiányzik a négyzetekből, vagy amit szívesen látna benne!
 
   
  
 
Értékelés:
1. ábra: Az első négyzetbe azt a képet rajzolta, amilyennek saját magát képzeli! Ha virággá egészítette ki a négyzete, akkor ön igazán nőies. Ha napocskát rajzolt, akkor erőteljes, magabiztos. Ha vonalakkal tagolta a négyezetet, akkor aggodalmas természetű, egy-egy döntés előtt sokáig tétovázik. Ha a körön belülre rajzolt, akkor nehezen nyílik meg mások előtt, néha gyanakvóvá válik.
 
2. ábra: Ez a négyzet az otthon biztonságát szimbolizálja, ha a kis négyzeteken belülre rajzolt, akkor szívesebben ül otthon, minthogy társaságba járjon. Ha a kis négyzeten kívülre rajzolt, akkor elsősorban „kifelé” él, otthon gyakran unatkozik. Ha a kis négyzeten belülre és kívülre is rajzold, akkor ez a két vágy egyensúlyban van önben.
 
3. ábra: Ez a rajz a fegyelemről szól… Ha a kis fekete négyzet köré szögletes, négyzetes ábrát rajzolt, az azt jelenti, hogy képes a csapatmunkára, és fontosnak tartja a fegyelmet. Azonban ha a kis fekete négyzetet satírozással eltüntette, és abból esetleg teljesen más ábrát készített, akkor nehezen alkalmazkodik másokhoz és nem bírja a fegyelmezést. Ha négyzeteket és köröket is rajzolt, akkor úgy érzi, túl nagy elvárásoknak kell megfelelnie, amelyektől néha szívesen megszabadulna.
 
4. ábra: Amit ide rajzolt, az a kreativitását jelöli: Ha a pontokat esetleg összekötötte, kört rajzolt belőlük, az azt jelenti, hogy ön igen racionális, többre tartja a felkészültsége, mint a hirtelen ötleteket, és remek a logikája. Ha a pontok segítségével bármilyen képet alkotott (például magoknak látta őket, amelyek a madáretetőben várják a rigókat), akkor remek a képzelőereje.
 
5. ábra: Ez a rajz az önbizalomról és az alkalmazókészségéről árulkodik. Ha csak a hullámvonal alá rajzolt, az azt jelenti, hogy kevés az önbizalmas, folyton aggódik. Ha csak a hullámvonal fölé rajzolt, akkor biztonságban érzi magát, és elegendő az önbizalma. Ha hajót rajzolt, az azt jelenti, hogy előre néz, hisz a jövőjében. Azonban ha hajótöröttet alkotott, akkor bizony, fél a jövőtől… Ha mindkét mezőbe rajzolt, akkor jól alkalmazkodik a környezetéhez, és rendben van önmagával.
 
6. ábra: Az üres négyzetbe rajzolt kép azt jelképezi, ami önt éppen a legjobban foglalkoztatja. Ha tájat rajzolt, akkor talán költözni vagy utazni vágyik – és a többi. Ehhez hasonlóan „megfejtheti” egyéb rajzait is. Ha nem rajzolt semmit a négyzetbe, akkor jó lenne, ha új célokat tűzne maga elé, mert valószínűleg túlságosan üresnek tartja mostanában az életét.
 
Forrás: Nők lapja, 2007 augusztus 8.
21 hozzászólás
Idézet
2012.10.07. 17:59
icons package
You are right, in it something is. I thank for the information, can, I too can help you something?
2012.09.22 08:46
icons set
I join. I agree with told all above. We can communicate on this theme. Here or in PM. hpixel
2010.09.08 15:40
adina schizofrenic

„1: a körbe rajzoltam két pontot + félkört -> :)
2: a kockába rajzoltam egy szívecskét
3: a kocka köré rajzoltam egy kört
4: a pontok alá rajzoltam egy hajót
5: kiszíneztem mind a két oldalát
6: egy firkát rajzoltam
lol. xDDDDDDD”

Idézet
2012.10.04. 20:05
icon designs
It is remarkable, this very valuable message
2012.09.21 21:12
icons library
P.S. Please review Blog Vista Icons from dedumber
2010.09.08 15:40
adina schizofrenic

„1: a körbe rajzoltam két pontot + félkört -> :)
2: a kockába rajzoltam egy szívecskét
3: a kocka köré rajzoltam egy kört
4: a pontok alá rajzoltam egy hajót
5: kiszíneztem mind a két oldalát
6: egy firkát rajzoltam
lol. xDDDDDDD”

Idézet
2012.09.22. 22:26
icon collection
It — is improbable! hpixel
2010.09.08 15:40
adina schizofrenic

„1: a körbe rajzoltam két pontot + félkört -> :)
2: a kockába rajzoltam egy szívecskét
3: a kocka köré rajzoltam egy kört
4: a pontok alá rajzoltam egy hajót
5: kiszíneztem mind a két oldalát
6: egy firkát rajzoltam
lol. xDDDDDDD”

Idézet
2012.09.22. 08:46
icons set
I join. I agree with told all above. We can communicate on this theme. Here or in PM. hpixel
2010.09.08 15:40
adina schizofrenic

„1: a körbe rajzoltam két pontot + félkört -> :)
2: a kockába rajzoltam egy szívecskét
3: a kocka köré rajzoltam egy kört
4: a pontok alá rajzoltam egy hajót
5: kiszíneztem mind a két oldalát
6: egy firkát rajzoltam
lol. xDDDDDDD”

Idézet
2012.09.22. 06:21
icons pack
Such did not hear hpixel
Idézet
2012.09.22. 02:59
icons package
It seems brilliant idea to me is
2010.09.08 15:40
adina schizofrenic

„1: a körbe rajzoltam két pontot + félkört -> :)
2: a kockába rajzoltam egy szívecskét
3: a kocka köré rajzoltam egy kört
4: a pontok alá rajzoltam egy hajót
5: kiszíneztem mind a két oldalát
6: egy firkát rajzoltam
lol. xDDDDDDD”

Idézet
2012.09.21. 22:46
icons package
Idézet
2012.09.21. 21:12
icons library
P.S. Please review Blog Vista Icons from dedumber
2010.09.08 15:40
adina schizofrenic

„1: a körbe rajzoltam két pontot + félkört -> :)
2: a kockába rajzoltam egy szívecskét
3: a kocka köré rajzoltam egy kört
4: a pontok alá rajzoltam egy hajót
5: kiszíneztem mind a két oldalát
6: egy firkát rajzoltam
lol. xDDDDDDD”

Idézet
2012.09.21. 19:30
icon library
Idézet
2012.09.20. 11:08
icon pack
This excellent phrase is necessary just by the way P.S. Please review Delicious Love Ikons from yourmailkept1
Idézet
2012.09.20. 00:06
icon set
It is a lie. P.S. Please review Basic Icons for Vista from yourmailkept1
2010.09.08 15:40
adina schizofrenic

„1: a körbe rajzoltam két pontot + félkört -> :)
2: a kockába rajzoltam egy szívecskét
3: a kocka köré rajzoltam egy kört
4: a pontok alá rajzoltam egy hajót
5: kiszíneztem mind a két oldalát
6: egy firkát rajzoltam
lol. xDDDDDDD”

Idézet
2012.09.19. 12:46
icons library
In my opinion you are mistaken. Let's iscuss it. Write to me in PM, we will communicate. P.S. Please review Standard Stadt Icons from stenitelIkon
2010.09.08 15:40
adina schizofrenic

„1: a körbe rajzoltam két pontot + félkört -> :)
2: a kockába rajzoltam egy szívecskét
3: a kocka köré rajzoltam egy kört
4: a pontok alá rajzoltam egy hajót
5: kiszíneztem mind a két oldalát
6: egy firkát rajzoltam
lol. xDDDDDDD”

Idézet
2012.06.20. 12:53
nusiii

rám csak a 3. ábra nem igaz...én oda egy robot arcát rajzoltam,és csak négyszögeket alkalmaztam,és erre azt írta,hogy "képes a csapatmunkára". hát én pont hogy utálok csapatba dolgozni,egyedül sokkal többre megyek xD

Idézet
2012.01.01. 15:21
Rékalimpál

1.Marionett bábú

2.A kockába rajzoltam egy gömböt és liánokat raktam köré, ezek lett a szem, alája görbe de hegyesen végződő vonalakkal kihoztam a szörny haját és száját szájába két végén kunkorodó vonallal rajzoltam egy szívet, és mint mikor a szájszagot az animációs filmekben jelölik, húztam vonalkákat és rá kis szíveket.

3.Ehhez nem kaptam megfelelő leírást.Egy cipőt rajzoltam, a kis kocka volt a tépőzáron a csatt.

4.Páholyban ülő emberek akik a színpadon egy balett előadás főszereplőjének szólóját nézik.

5.Egy hegyen lefelé menő sítáboros csapat.

6. Egy kerítéssel körülvett szív amiben egy udvaribolond nézi ahogy a madár éppen a kezébe röppen:)

13 éves, vagy ezt ide kell írni:-??

 

Idézet
2010.10.31. 20:28
tims2

1.kocka:saját magam
2.kocka:a kockából rajzoltam egy lépcsőt..lehet azt jelenti,hogy éretteb akarok már lenni
3.kocka:A kocka koré rajzoltam és olyan lett mint egy képkeret..
4.kocka:Még több pontot rajzoltam köré és olyan mint egy szem.
5.kocka:A vonal alá ugyanolyan vonalakat rajzoltam,mintha egy tenger lenne..

Idézet
2010.10.31. 20:23
tims2

Az üres négyzetbe rajzoltam egy olyan "alakzatos kockát" amin látszik az hogy van másik oldala,egy szívet és cicafejet.

Idézet
2010.09.08. 15:40
adina schizofrenic

1: a körbe rajzoltam két pontot + félkört -> :)
2: a kockába rajzoltam egy szívecskét
3: a kocka köré rajzoltam egy kört
4: a pontok alá rajzoltam egy hajót
5: kiszíneztem mind a két oldalát
6: egy firkát rajzoltam
lol. xDDDDDDD

Idézet
2010.07.16. 14:00
reka

na.

1.bicikli

2.beramazott kep

3.dobokocka

4.madar eszi a magot

5.a Duna teve regi jele(a hullamok)

6.zongora

Idézet
2010.06.03. 16:53
toxic_PossE.

Most ezt mire véljem...?
Én így csináltam:
1.: virág
2.:ház
3.:a négyzetből egy egérlyukat csináltam, mellé egy kisegérrel...
4.:manga-szem
5.:szörföző embőcke, háttérben nappal
6.:egy fejhallgató, iPod, és egy hangjegy...

Idézet
2010.01.16. 23:50
brigoitta

Igy csinaltam en:

1 abra:nap

2abra:haz

3abra:ajandek

4abra:havas domb,a pontok termeszetesen ossze vannak kotve:P

5abra:taj

Idézet
2009.12.24. 15:39
Nixi

Én így csináltam:
1. ábra: masni
2. ábra: térbeli kocka
3. ábra: + 2 kocka
4. ábra: bumeráng
5. ábra: tenger, mögötte megy le a nap
6. ábra: alma

 
Menü
 
Tesztek
 
Teszt infók

Jelenleg 87 teszt található az oldalon. 
Utoljára feltöltött:

Befolyásol a közvélemény?

 
Cserék

zsó | Nixi | KutyaTanya | Gigi |  Happy Day | Ildy 
Nikol 

csak linkcsere! cserét vendégkönyvben kérj

 
Chat
 
Button

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!